Mindenki szorongott már életében. Lehet, hogy egy vizsga okozta, lehet, hogy egy állásinterjú, lehet, hogy egy felelőtlen tett. Mind tudjuk, hogy milyen érzés: izzadó tenyér, heves szívdobogás, torokszorító izgalom. Valakinek a gyomra görcsöl be, esetleg folyton pisilnie kell, vagy a hasa megy. Az emberek nagy részénél ez az érzés csak percekre, órákra bukkan fel.

Vannak azonban olyanok, akik életük minden percét így élik meg. Ha nem is dobog a szívük őrülten minden pillanatban, de a feszültség, a készenlét, a félelem mindig ott van az életükben. Az ő agyuk folyamatosan veszélyt érzékel, még akkor is, ha nincs vészhelyzet. Az ő elméjük folyamatosan katasztrófa-képeket játszik le nekik, akkor is, amikor éppen minden rendben van az életükben. Ők azok, akik állandóan éberek, minden apróságra őrszemként figyelnek, egy percre sem tudnak relaxálni. Számukra az egész világ veszélyes, legalábbis veszélyt hozhat bármelyik pillanatban. Bármi történik velük, ők gyártják a "b" terveket (sokszor "c" és "d" terveket is), arra az esetre, ha valami nem jönne össze vagy rosszul alakulna. 
Ha valaki nem válaszol az smsükre, akkor azt gondolják, hogy az a valaki már nem szereti őket, esetleg az illető balesetet szenvedett vagy meghalt. Ha nem érkezik meg a megrendelésük a beígért időben, akkor az ugrik be nekik, hogy  ők maguk a hibásak, mert biztos elrontották a megrendelést vagy a kiszállító cég átverte őket, és lenyúlta a pénzüket. Ha szociális szorongásuk van, akkor pedig biztosak benne, hogy a többiek utálják, és hülyének nézik őket.
Egy szorongó agyában a -negatív- képek felbukkanása szinte sosem áll meg, gyakorlatilag mintha állandó jelleggel valami nagyon ijesztő horrorfilm vagy thriller futna a fejükben. 
Nagyon gyakori, hogy a szorongó megpróbálja elnyomni a folyamatos rettegést. Ilyenkor jön a jóga, a futás, a zongorázás, az órákon át tartó sorozatbámulás. Senki ne értsen félre, ezek nagyon hasznosak (jó, talán a sorozatmaraton annyira nem), de hosszútávon, önmagukban nem segítenek. Rosszabb esetben pedig pl alkohollal vagy más tudatmódosító-szerrel próbálják legyőzni a horrorképeket. 
Akármennyire szörnyű és félelmetes, de a szorongással szembe kell nézni. El kell ismerni a létezését, meg kell hallgatni, mit üzen a test. Meg kell figyelni, milyen szituációkban erősebb a szorongás, át kell gondolni, miért hozza ki az a helyzet a félelmet. Anélkül, hogy elfogadnánk és szembenéznénk vele, kevés az esély a gyógyulásra.